Hírek

Családi nap, immár hatodik alkalommal

2017.05.24.
Családi nap, immár hatodik alkalommal

2017. május 20-án, szombaton került megrendezése a BPW-Hungária Kft. Családi napja. 

Már 12:00-tól megnyílt a rendezvény kapuja a vendégek előtt, akik a megszokott programok mellett – dodgem, jumping, dragon kisvasút, játszóház, légvár, stb. - számos új lehetőséggel is találkoztak. A tizenévesek virtuális háborút vívtak a LaserWar program keretében, a pihenni vágyók a raklapokból készült „BPW plázson” élvezhették a napsütést, a Caffe Vero által szolgáltatott kávét vagy a vegán étterem finomságait.

A résztvevők 4 állomásos pontgyűjtő játék keretében tölthettek tesztet a vállalatról, oltották a képzeletbeli tüzet a létesítményi tűzoltókkal, akadályversenyen vettek részt, majd kipróbálták a kollégáink, tanulóink által készített játékokat is. A megadott határidőig 628 szelvényt dobtak be a gyűjtőládába, melyből három szerencsés nyertest sorsoltunk, akik Samsung Galaxy A3, Samsung Galaxy A5 mobiltelefonokat illetve fődíjként egy Samsung Full HD Smart TV-t vehettek át.


A színpadon került sor a főzőverseny, horgászverseny és a targoncásverseny eredményhirdetésére is.
A rendezvényen készült fotók elérhetők a vállalati Facebook oldalon: https://www.facebook.com/pg/bpwhungariakft/photos/?tab=album&album_id=1544649478892528

A rendezvényen a Szombathelyi televízió rövid összefoglalót készített, amely visszanézhető a Híradó 5. percétől: http://www.sztv.hu/hirek/hirado---2017-majus-23

Köszönjük az aktív részvételt, bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát!