Hírek

Sajtóközlemény - 25. évi jubileum

2016.05.30.
Sajtóközlemény - 25. évi jubileum

A BPW-Hungária Kft. 2016. május 27-én ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.

1991. június 12-én két nagy múltú vállalat, a német Bergische Achsenfabrik Fr. Kotz & Söhne, és a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár alapított vegyesvállalatot pótkocsi-futóművek és alkatrészeik közös gyártására. A BPW-Rába Futóműgyár Kft. 700 millió forintos alaptőkéjéből a német fél 60, a Rába 40 százalékkal részesedett, majd a tulajdoni arány még ebben az évben 75-25%-ra módosult a BPW javára.

A BPW-Rába Futóműgyár megalakuláskor 140 fő dolgozóval kezdte meg tevékenységét, megalakulása évétől folyamatosan eredményes éveket zárt.

2004-ben a BPW megvásárolta a Rába 25%-os részesedését, így a gyár 100%-os tulajdonosává vált. A vállalat neve még ebben az évben BPW-Hungária Kft.-re változott.

Az elmúlt 25 év alatt a BPW-Hungária Kft. a nyugat-dunántúli régió gépjárműiparának meghatározó szereplőjévé vált. Nemcsak a gyártott termékek köre, hanem a tevékenység is folyamatosan bővült, a dolgozói létszám pedig tízszeresére nőtt az alapítás évéhez képest: 2016-ban már meghaladja az 1400 főt.

A BPW-Hungária Kft. 2016.05.27-én ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen a politikai és közélet prominens személyiségei mellett megjelentek az alapító tagok képviselői, valamint a vállalat régi és jelenlegi dolgozói.

„Meggyőződésem, hogy e vállalat töretlen, nagy ívű fejlődése, eredményei igazolták, s ma is igazolják, hogy a német tulajdonosok jogosan helyezték bizalmukat a Magyarokba, a vállalat felkészült munkatársaiba, a hátteret biztosító kormányzati, háttérintézeti környezetbe” - hangsúlyozta Brumbauer József ügyvezető igazgató az elmúlt 25 évről adott áttekintése során.

Christian Peter Kotz, a Felügyelő Bizottság elnöke beszédében kiemelte: “Büszkén kijelenthetem, hogy a 25 évvel ezelőtti alapítás – amelyben testvéremmel, Uwe Kotz úrral, Peter Rostock úrral és a RÁBA akkori menedzsmentjével – amelynek Pintér István úr már akkor is tagja volt - , továbbá a kormányzat képviselőjével – az akkori ÁPV Rt.-vel, valamint Szombathely város néhai polgármesterével, Wágner András úrral közösen vettünk részt, jó ötletnek, eredményes döntésnek bizonyult, amelyet a mai ünnepség csak megerősít, visszaigazol. Úgy gondolom, hogy semmi sem bizonyítja jobban megelégedettségünket, a magyar munkaerőbe vetett bizalmunkat, mint az, hogy minden itt elért nyereséget a vállalat fejlesztésébe visszaforgattunk. Az egyre bonyolultabb termékek gyártása mellett a konstrukciós, fejlesztési feladatok kiterjesztését és 2014 óta az agrár termékek önálló értékesítési jogát a magyarországi gyárunkra bíztuk.”

Az ünnepség keretében Michael Pfeiffer Felügyelő Bizottsági tag egy futóművet adott át Németh Istvánnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettesének az egyetem Műszaki Intézetének kiállítása részére.

Michael Pfeiffer hangsúlyozta: “Örülünk és nagyra becsüljük és köszönetünket fejezzük ki azért, hogy a Vas megyei, szombathelyi nagyvállalatok és a Nyugat-Magyarországi Egyetem együttműködésével, a városvezetés, a Kormányhivatal és Dr. Hende Csaba Miniszter úr személyes és kitartó támogatásával 2015 szeptemberétől elindulhatott a helyi duális gépészmérnök-képzés, amelynek keretében a BPW-Hungária Kft. is 8 hallgatóval kötött hallgatói szerződést és a következő tanévtől újabb 8 hallgató gyakorlati képzését támogatja.”

BPW vállalatcsoport

A BPW-Hungária Kft. a németországi BPW Bergische Achsen KG szombathelyi leányvállalata. A vállalat központja a németországi Wiehlben, Kölntől 50 km-re található. A BPW-csoport haszon- és agrárjárművekbe gyárt futómű-alkatrészeket, futóműveket és futómű-rendszereket. A vállalatcsoportnak 17 gyártóbázisa van, 50 országban működtet kereskedelmi és szolgáltató képviseletet, és 3200 szervizben biztosítja a BPW futóművek BPW standardok szerinti karbantartását és javítását.

BPW-Hungária Kft.

A BPW-Hungária Kft. a vállalatcsoport 2. legnagyobb gyártóbázisa, gépjármű-utánfutó futóművek és futómű-rendszerek – aggregátok és azok komponenseinek – gyártásával foglalkozik. Az agrárgépipari termékek tervezése, fejlesztése és értékesítése a cégcsoporton belül kizárólag a helyi mérnökcsapat feladata, és a vállalat e termékek önálló külkereskedelmi jogát is megkapta az anyavállalattól.
A vállalat jól képzett mérnökökkel és modern tervező eszközökkel, valamint önálló kísérleti részleggel éri el sikereit.

További információk:

www.bpw.de
www.facebook.com/bpwhungariakft

Sajtóközlemény letöltése pdf-ben