Orbán Viktor miniszterelnök úr előterjesztésére állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Magyarország köztársasági elnöke állami kitüntetést adományozott vállalatunk nyugdíjba vonuló igazgatója, Brumbauer József részére.
2017. szeptember 2-án, szombaton a vasszécsenyi sportcentrumban került megrendezésre az VI. Nyugat Pannon Nagyvállalati Futballtorna, melyen a hat Vas megyei nagyvállalat (BPW-H, Delphi, EPCOS, iQor, LuK Savaria, Opel) képviselteti magát.
Szombathely, 2017. július., (MTI) - A gyártási technológia folyamatos fejlesztésével, a hatékonyság javításával szeretné növelni termelését a nehéz gépjárművek futóműveinek, futómű alkatrészeinek gyártásával foglalkozó szombathelyi BPW-Hungária Kft., amely a német BPW csoport második legnagyobb gyártóbázisa - közölte az MTI-vel a cég új ügyvezető igazgatója.
Szombathely / Mándli Pétert nevezték ki 2017. július 1-i hatállyal a BPW szombathelyi gyárának ügyvezetőjévé Brumbauer József utódaként.
A május 6-i szombathelyi tűzoltóbálon az egyik vendég rosszul lett és leállt a szíve. A férfi újraélesztését a vendégek kezdték meg, köztük Németh István raktáros kollégánk, létesítményi tűzoltó, és felesége, akik a mentők megérkezéséig szívmasszázsban részesítették az eszméletlen férfit, aki szerencsére másnap már jól volt.
Május 20-án, szombaton 11 órakor már lobogott a tűz az első alkalommal megrendezésre került főzőverseny 8 csapatának bográcsa alatt és készült a sertéspörkölt.
Az idei Családi napon immár harmadik alkalommal került megrendezésre a vállalati targoncás verseny, melyre 21 versenyző jelentkezett.
Globális környezeti problémák Vas megyei vonatkozásai címmel szervezett konferenciát a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
2017. április 23-án 8:00-13:00 között került megrendezésre – az Érdekképviselet szervezésében -
az I. BPW-H horgászverseny az Újperinti horgásztavon.
Idén első alkalommal került megrendezésre a három szombathelyi nagyvállalat (BPW-Delphi-iQor) közös Föld napi biciklitúrája, április 22-én, szombaton.
Április 22-én, szombaton került megrendezésre az AUTOMOTIVE Foci Kupa, melyre a járműipari beszállítók kaptak meghívást.
2017. május 13-án a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ szervezésében került megrendezésre az ötödik Ökomajális a 11-es Huszár úti Laktanya területén.
Brumbauer József ügyvezető igazgató – aki 2004 óta áll a vállalat élén – 2017-ben átadja a stafétabotot Mándli Péternek, a BPW-H vevőkapcsolati központ jelenlegi vezetőjének.
A BPW-csoport – idén először – pályázott a németországi Greentec Award-ra, az egyik legjelentősebb „zöld” díjra, mellyel a fenntartható fejlődést szolgáló ötleteket, technológiákat díjazzák. A BPW két – az IAA kiállításon bemutatott - újdonsággal jutott be mobilitás kategóriában a TOP 10 termék/technológia közé, közülük az egyik az e-transport.
"A 25 éves jubileumát ünneplő, 1400 főt foglalkoztató szombathelyi futóműgyár nemcsak világszínvonalú termékeiről és a régió iparában betöltött szerepéről híres, hanem műszaki fejlesztéseiről és példaértékű energiahatékonysági törekvéseiről is."
„Jelentősen bővítette kísérleti üzemét a szombathelyi BPW-Hungária Kft., amely Európa-szerte piacvezetői pozícióra törekszik a futóműgyártásban és az agrárszektorban is.”
2016. szeptember 17-én szombaton délelőtt - hagyományteremtő szándékkal - targoncás ügyességi versenyt rendezett az öt szombathelyi nagyvállalat: BPW-H, Delphi, EPCOS, iQor és a LuK Savaria.
2016. szeptember 16-án, immár második alkalommal szerveztek ünnepélyes hallgatói munkaszerződés kötési ceremóniát a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karán.
2016. szeptember 3-án, szombaton a vasszécsenyi sportcentrumban került megrendezésre az V. Nyugat Pannon Nagyvállalati Futballtorna, melyen a 6 Vas megyei nagyvállalat (BPW-H, Delphi, EPCOS, iQor, LuK Savaria, Opel) 3-3 csapattal képviseltette magát.